🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > magyar ferencesek Észak-Amerikában
következő 🡲

magyar ferencesek Észak-Amerikában: 1. a Kapisztrán Szt János provinciából elsőként 1922: Peéri Bonaventura indult az amerikai magyarok lelkipásztori gondozására. McKeesporton tartott népmissziót, de rövidesen New York-ban a m. egyhközs. plnosa lett. Hazulról egymás után jöttek a segítőtársak. A gazdasági válság miatt azonban 1934-ben New Yorkban át kellett adniok a tp-ot és a ktort az amerikai Szt Név provinciának. A többi általuk vezetett plébánián ezután is folytatódott a magyarok között végzett lelkipásztorkodásuk: 1923–: New Brunswickban, 1925–: Roeblingben, 1931–: Alphaban. A kusztódia elvállalta az Isteni Szeretet Leányai Arrocharban (NY) lévő anyaházának lelki gondozását, Bloomfielden (MI) az öregotthon papi szolgálatát, továbbá a pléb-t Carteretben (NJ), Newarkban (NJ), Milwaukee-ben (WI), Flintben (MI) és Winnipegben (MB) is. 1945 u. érkezett →Fűzér Julián, Mandl Maximus, →Király Kelemen és →Kilián Csaba, aki a Fordham egyetemen tanított. 1976: megnyitották lelkigyakorlatos házukat DeWitt-en (MI), ahol évente több mint kétezer lelkigyakorlatozó fordult meg. 1974: átvették a detroiti Szt Kereszt plébániát, ahol →Csorba Domonkos lett az első plnos. 1977: ő lett a kusztosz is. Az 1980-as évek végén a DeWitt-i lelkigyakorlatos házat átadták a lansingi egyházmegyének. A kusztódia 1993 nyarán megszűnt, az atyák közül többen hazatértek Mo-ra, vagy csatlakoztak egy amerikai ferences provinciához. – 2. Az erdélyi Szt István provinciából 1918 u. számos erdélyi magyar hagyta el hazáját és a ferencesek követték őket Amerikába. Az első Bíró Lőrinc volt 1920 k., akit hamarosan még öt rendtársa követett. Munkájuk anyagi gyümölcsét az otthoniaknak juttatták: ebből épült fel a székelyudvarhelyi ferences gimnázium, szólalt meg az új orgona a csíksomlyói bazilikában. Évtizedeken át plébániákon dolgoztak: Fairfielden (CT) Bíró Benedek, Barbertonban (OH) Kovács Atanáz, Portage-ban (PA) Kafka Sergius, Farrellben (PA) András Jeromos OFM, Youngstownban (OH) Bíró Lőrinc és Kukla Tarzícius OFM. 1941-ben átvették a →Katolikus Magyarok Vasárnapja c. hetilapot, amelynek kiadóhivatala és nyomdája Clevelandben volt. – 1948–52: Bíró Benedek lett a kusztosz. Új rtársak érkeztek: Tornay Péter, Hegyi Péter, Olo-ból Dengl Miklós és Mészáros György, később Kugler Gottfried és Kelemen Konrád. A r. elöljáróság sürgette egy központi ház felállítását. A helyi mpp. jóváhagyásával és rendi engedéllyel 1958: Youngstownban (OH) 31 holdas területet vásároltak, amelyen egy szép épület is állt. Ideigl. alkalmasnak látszott ktornak. 1961: Deésy Ipoly lett a kusztosz. Az építkezés 1962: indult, 1963 őszén már be is költözhettek az új rházba, a tp. 1964: készült el. Az atyák kérésére a mpp. kegytp-má nyilvánította és 1964. X. 4: a csíksomlyói Szűzanya tiszt. Szomorúak Vigasztalója tit-ra megáldotta. Ekkor már Dengl Miklós volt a kusztosz, mert Deésy Ipoly az év elején elhunyt. A kegyhely kiemelkedő ékességei a csíksomlyói kegyszobor művészi mása, valamint a fatimai szabadtéri szentély, amihez a márványszobrot, a fatimai Szűzanya szobrának mását a fatimai mpp. ajándékozta és áldotta meg 1965: a kegyhely parkjában. Évente megünnepelték a pünkösdi csíksomlyói búcsút és Szt István Ünnepét is a környékbeli magyarok részvételével. A legnagyobb búcsú 1974 pünkösdjén volt, amit Mindszenty bíboros vezetett. Akkor áldotta meg az újonnan felállított szabadtéri márványoltárt és annál végezte a szentmisét a nagyszámú zarándok részére. A kegyhelyet 1989: meglátogatta Paskai László bíb., több alkalommal Irányi László pp., 1990: Miklósházy pp. is. A Katolikus Magyarok Vasárnapja hetilap szerkesztősége és nyomdája 1961: Youngstownba költözött. – 1992: a m. kuszódiát, 1993 a hetilapot is megszüntették. A youngstowni kegytp. és ktor azóta a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett amerikai ferences provinciához tartozik. Mi.A.

Miklósházy 2005:126.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.